Jézus feltámadása

Phentrimine Online Buy Nizoral Motilium Online Buy Acomplia Acomplia Online Buy Prednisone Motilium No Prescription Antabuse For Sale Elimite Generic Buy Nexium Online

Dolores néni átszellemülten nézte a fiatal prédikátort, a menhely főorvosa fordította a szavait spanyolra. A többi itt lakó nagy többségétől eltérően az öregasszony jól tudott angolul, ezért zavarta a fordítás, no meg a főorvos vontatott hangja is kissé… Nem voltak valami sokan az otthon imatermében, a vasárnap délutáni imádságon. Legtöbbjük számára az egész misének csak a kevés szociális esemény egyikeként volt értéke, Dolores számára azonban sokkal több volt ennél.
Hosszú évek óta vágyott erre. Vágyott rá, hogy emberek közt legyen, hogy számba vegyék. Egy jó évtizede élt egyedül, mióta a fia megnősült és New Yorkba költözött; semmi nem hiányzott úgy, mint a társaság. Amikor a texasi kisváros temetőjében, pizsamában találtak rá, és bevitték az elmegyógyintézetbe – akkor is csak azért indult neki a nagyvilágnak, hogy megossza valakivel a gondolatait. Persze nem jutott messzire – azt nem is tudja, hogyan került pont a temetőbe, aztán később a kórházban ráfogták, hogy megbolondult, hogy a rég megboldogult férjét keresi. Tudta ő jól, hogy Jesus halott, 1984-ben halt meg, fehérvérűségben.
Gyönyörű volt itt minden, Dolores a fiára gondolt, vajon hogyan is tudta elintézni, hogy felvegyék az otthonba? Biztos sok pénzébe került… A gondozók is szépen bánnak vele, s a főorvos… hogy az milyen okos ember! Csak ránézett, s már tudta, honnan fúj a szél. „Mi itt nem tartunk senkit erőszakkal, ha nem akar maradni, hazamehet, Dolores néni!” – kezdte a főorvos, és az öregasszony megértette: innen nincs menekvés. Nem is bánta nagyon, nem akart visszamenni az üres kétszobás lakásba, a könyvei és az emlékei közé. Egy ideje megromlott a viszonya a szomszédokkal is, folyton azzal zaklatták, hogy csináljon már valamit, mert bűz árad a lakásából. Dolores néni bizony fél évig csirkét tartott a harmadik emeleti lakásában, egy ideig az erkélyen, majd amikor a negyedik emeleti szomszéd elkezdett a zajra és a szagra panaszkodni, bent a nagyszobában…
Úgyhogy nem vágyott ő oda vissza, csak valamiféle szorongást érzett: mi lesz az ő szótáraival? A fia azt mondta, amikor ide behozta: majd a menhelynek ajándékozzuk a könyvtáradat. Akkor te is olvashatsz belőle, s mások is. Dolores nem volt elragadtatva a gondolattól, de belenyugodott, mint ahogyan abba is belenyugodott, hogy egy idő után kezdtek eltünedezni a dolgai az éjjeliszekrényből. Nem volt sok mindene: egy szemüvegtok, egy kasmíri sál, meg talán ötven dollár apróban, de sorra eltűnt minden. Nem akarta szóvátenni, mert inkább az foglalkoztatta, ki jön majd a Katie helyére.
Katie húsz évvel volt idősebb nála, s amikor Dolorest behozták, ő már pár hónapja itt volt. Doloresszel ellentétben Katie ágyban fekvő beteg volt már amikor idekerült: naponta kétszer pelenkázták, s tolókocsival vitték néha ki a folyosóra. Alig három hétig voltak együtt, de Dolores nagyon megszerette. Katie meghallgatta, nem úgy mint mások, még ha bele-bele is aludt olykor a társalgásba. Amikor aludt, furcsa hörgő hangot hallatott; Dolores megszokta, ezért nem is tudta végül megkülönböztetni a halálhörgéstől …
Itt, az imateremben is Katiere gondolt. Vajon hol van most, jobb-e neki ott, ahol van? Beszélgetni szeretett volna vele, megkérdezni: mi van amott? Aztán meg az jutott eszébe: ha most Katie valahogyan kommunikálni tudna vele, biztosan megkérdezné: eljöttek-e az unokái a temetésére? Nem, jobb is, hogy nem kell ilyent mondanom neki, gondolta Dolores. Hisz az otthon járni tudó lakóin és személyzetén kívül bizony senki nem volt tegnap a temetőben.
Azaz mégis. Amikor a rögök elkezdtek kopogtatni a Katie koporsója fedelén, Dolores a háta mögött zajt hallott. Megfordult, s egy árnyat látott elsuhanni. Egyetlen pillanat elég volt, hogy ráismerjen: Jesus! Utánakapott, megpróbálta megállítani, beszélni akart vele, összefoglalni néhány szóban, mi is történt az eltelt több mint két évtized alatt. Futni kezdett a sírok között, míg el nem botlott egy félig kidőlt fakeresztben.
Ma reggel arra ébredt, hogy a főorvos áll az ágya mellett. Alzheimer – mondta a főorvos, és írni kezdett a noteszébe.

2 válasz: “Jézus feltámadása”

  1. Attila

    http://blogger.xs4all.nl/marcg/archive/2006/09/24/125430.aspx

  2. Coolio » Blog Archive » dolores meghalt

    […] dolores meghalt. béke poraira http://coolio.egologo.transindex.ro/?p=6 […]

Válasz